Rád gondoltam, csöndes ház

Hol a magány, ajtót ráz

Kintről, csendnek kopogtat,

Hol meg bentről ropogtat

Bútort, képet, perceket

Kvantot kántál, s terceket

Messze vagyok, ám tudom

Ott lesődsz a kulcslyukon

Ó, hű társam, bús magányom

Kuporogsz a kihűlt ágyon

Reméled, hogy visszatérek, és

Majd mindent elmesélek

Most, semmit nem ígérhetek

Csak, számlálom a perceket

Ölbe ejtem két kezem

Nem sírok, nem vétkezem

Éltetem, (tán’), hiú reményem

Sikerül majd visszatérnem